Egyedül.

Most már csak én vagyok,

Zokogok,

Remegek,

Csodákért epedek.

Egyedül.

Miatta,

Ki engem elhagyott,

Megfagyott,

Elveszett

Bennem a szeretet

Miatta.

Itt belül

Széttép ezer érzés,

Megértés,

Lenézés,

Örök segélykérés

Itt belül.

Távozott

Minden szép gondolat,

Befogad,

Eltemet

Már egy gyászmenet,

Távozott.

Egyedül.

Most már csak én vagyok.

Sírhatok,

Veszthetek,

Akkor is én leszek

Egyedül.

Fekete szemek

Sötét van, remegek.

A távolban sejlenek

A végtelen hegyek,

Indulnak az emberek,

Én is velük megyek.

S csak fénylenek a fekete szemek…

Szurdokokba hágunk

Naplementét várunk

Holdfelkeltét látunk

S újra útnak vágunk…

Esküket teszek.

Elmondanám neked,

Amit nem lehet,

De a néma kötelek

Síromig követnek.

S csak fénylenek a fekete szemek…

Minden éjjel útra kelünk,

Hosszan menetelük,

Soha nem nevetünk,

Sírokat keresünk…

Érzem, elveszek.

De tudom, lesznek

Fontosabb helyek.

S a rég halott lelkek

Velem egyek lesznek

S könnyeznek a fekete szemek.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni

Tegnap este egy filmet néztem,

És a film félelmetes volt nagyon,

Az ágyban este igen féltem,

Amikor egy hideg kéz ragadott karon.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni.

Meg is ijedtem egy picikét,

Mert egy szörny feküdt oldalt,

A torkánál tartva egy szikét,

Amivel kettévágta a holdat.

A hold egyik fele a kertbe zuhant,

Én meg mozdulni se mertem,

Mert megnyitotta a zuhanyt,

És belefulladt egyszer.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni.

Aztán ujjai megmozdultak,

És a torkába vágta a kést,

Én meg elfordultam,

Mert nem akartam látni a vért.

És akkor felsikítottam,

Mert én sem bírom folyton,

És valami nagyon csúnyát mondtam,

Meg hogy hagyjon, vagy megfojtom.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni.

És a szörny szomorú lett ettől,

Nekem meg megesett a szívem rajta,

És hívtam volna hozzá egy mentőt,

De egyáltalán nem hagyta.

Kiment a kertbe, felrúgta a holdat,

Én mentem utána, mert féltem,

Hogy végül gondot okozhat,

De addigra az egész kert úszott a vérben.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni.

Azt hittem, aki ennyiszer meghalt,

Az nem fog több bajt okozni,

De a képzeletem megcsalt,

Mert elkezdett a holddal golfozni.

És a hold elrepült a főtérig,

És begurult a rendőrségre,

Én meg szaladtam utána végig,

Hogy emberek közt legyek végre.

Engem meg gyilkossággal fognak vádolni.

És akkor letartóztattak engem,

És gyilkossággal vádoltak,

Én meg csak esengtem,

Hogy ehhez semmi köze sincs a holdnak…

Aztán eljött a reggel.

Csipogó óra, halvány fények,

Én az ágyamon fekszem,

És a hold is ott van az égen.

Egy hófehér papír az asztalon,

Mellette egy kéz hever.

Itt lenne a hatalmas alkalom,

De a szavak elvesznek bennem.

Hosszú a csönd nagyon,

Távolról szól csak halk zene.

A lány néz maga elé vakon,

De aztán megmozdul a keze.

Az asztalon az ujjak dobolnak,

A fejben ezer gondolat repdes,

Majd mondatokba folynak,

És leírja: kedves…

Tizenhat vonal, rögeszmés,

Majd egy galacsin az asztalon.

Egy ökölbe szorított kéz,

Egy csepp könnyemet lehullani hagyom.

Mélyen, fájdalom, nagyon.

A szívemben, ott, a piciben.

Az asztalra, a kezemet, csapom.

Lehunyva, a szemem, pihen.

A lány odalett, végleg.

Elvesztek a gondolatai, elveszett maga,

Érzem, lassan, lassan vérzek,

És többé nem megyek haza.