2013.06.22. 23:11
Helló (nyár), vagyis igen, ezt már nem lehet megmagyarázni.
Hatalmas ég, ragyogó csillagok
Bámulnak a földre: mindannyian vakok.
A szoba légkondiszagú, hideg:
A falak dalolnak, de nincsen már kinek.
Üres ágy, a földön szétszórt ruhák,
A polc alatt törött porcelánfigurák.
Valaki siet, talán menekül:
A csillagok láthatnák őt most egyedül.
Országutak lágy lámpái alatt
A távoli, sötét város felé szaladt.
Majd keserű vér. És törött csontok.
A földhöz szorított verejtékes homlok.
A csend éneke egy sóhaj csupán
Egy kérés, talán vágy egy megmentő után.
És az ég felé szálltak dallamok
De hiába: nem látták - csak vak csillagok.
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.