A lépcsőd alatt rejtőzöm.

Én vagyok az a fura zaj,

A jeges érintés a bőrön,

A halk, elenyésző kacaj.

 

Csak egy pohár vízért mész.

Belebámulsz a sötétbe,

Egy pillanatig látni vélsz,

Aztán persze mégse.

 

Vizet töltesz magadnak:

 

Élesen csikorgott,

Pedig nappal csendes a csap.

Vigyorgok.

 

Kortyolsz, hangosan.

A füledbe suttogok

Nevetve, pajkosan.

 

Most legyünk boldogok.

 

Aztán már semmi sem marad.

Csak a sötét, a félelem,

A furcsa csend és a zaj.

Én, és te - védtelen.

 

Körmök helyett karmok.

Legrosszabb álmaid életre kelt réme.

Ti meg hallgattok,

Mikor kiabálni kéne.

 

Hirtelen ér véget.

Halkan, kedvesen, lágyan:

Már nincs értelme félned.

 

Szörny vagyok az éjszakában.

 

A lépcsőd alatt élek.

Kérdezd meg, hogy ki van ott,

És én ott leszek érted.

Félek. 

A bejegyzés trackback címe:

https://catherinedenoir.blog.hu/api/trackback/id/tr606835835

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása