2012.07.01. 11:23
Mert egyszer azért ilyet is kell :)
Ennek a versnek szomorú története van. Főhősei egy félelmetes takarítónéni, és egy piros pöttyös, narancssárga lábú zöld plüsskrokodil, aki évek óta a termünkben lakik. A takarítónéni - hála az égnek - nem takarított nálunk egész évben. Emlékszem arra a napra, amikor először találkoztunk vele: vége volt az utolsó óránknak, szép kényelmesen pakolgattunk, amikor egyszer csak belépett az ajtón, és felettébb udvariatlanul felszólított minket, hogy azonnal hagyjuk el a termet.
Amerre csak járt, sötétségbe borult a folyosó. Egy hatalmas, fekete zsákot cipelt magával mindenhova, és ebben a zsákban süllyesztette el szeretett tárgyainkat, amiket a nagy kapkodásban a teremben felejtettünk, miközben ő az ajtóban toporgott, hogy mikor tűnünk már el végre onnan. Ami egyszer a zsákjában végezte, azt soha, senki sem láthatta többé viszont. Sose fogom elfelejteni azt a pillantást, amit akkor vetett rám, amikor azt mertem mondani, hogy még lesz egy óra a termünkben... és azt a pillantást, mikor kiderült, hogy az az óra elmarad.
És most, ennek az évnek az emlékére...
Zsákos néni nagyon éhes
Kroki megy az iskolába,
Narancssárga mindkét lába,
És még az a kettő másik,
Amin iskolába mászik.
Kroki bátor, kész mindenre,
Kész végtelen türelemre,
De hiába, bármilyen gyors,
Mikor összehozza a sors…
… Zsákos nénivel.
Zsákos néni nagyon éhes,
De Krokinál van almás rétes!
Fájó szívvel előveszi,
S ellensége elé veti.
Zsákos néni - grr - vicsorog,
Majd a rétes felé robog.
Kroki büszkén húzza ki magát:
Most ő nyerte meg a csatát!
Ám a gonosz csak húst eszik,
Kroki fölé emelkedik,
De Kroki sosem hagyja magát,
Belevájja összes fogát…
... Zsákos nénibe.
Egy krokodil! kiált Zsákos,
Ráadásul még ragályos
Bárányhimlőt is terjeszt!
S úgy megrettent,
Világgá ment
…Zsákos néni.
Szólj hozzá!
Címkék: Kroki Zsákos néni
2012.06.14. 17:34
Az Idő
Az Idő
Reszket az idő, vánszorog,
Nem siet tova, tántorog.
Kutya jár erre, rámmorog,
Majd vakkant egyet, elrobog.
Nézek utána, irigylem,
Engem miért nem visz innen?
Az idő kéri, segítsek,
Fájdalmain könnyítsek.
De én kérdem, miért tenném,
Örömömet benne lelném?
Egy padon ülök, átfázom.
Szorosra húzom kabátom.
Miért van itt ilyen hideg,
Bánatomat ki érti meg?
Lassan, csak lassan, mozdulok,
Az idő felé fordulok.
Különös alak, köpenyében
Néz rám egy kapu közelében.
Én megijedek, indulok,
De segíteni nem tudok,
Mert most váratlanul innen,
Eltűnik… eltűnik minden.
.
Szólj hozzá!
Címkék: idő
2012.06.13. 16:04
Szavak
Ez valamikor hajnali hat körül keletkezett, miután felébredtem egy igen különös álomból. A hátamon feküdtem - mármint álmomban - pedig aludni a hátamon még sosem voltam képes. A szemem csukva volt, mégis tudtam, hogy egy hatalmas, fehérre festett teremben vagyunk, aminek falai annyira messze vannak, hogy nem is lehet látni őket. A terem közepén egy hófehér ágy, azon feküdtem, ujjaim összekulcsolva a hasamon, körülöttem fekete köpenyes emberek álltak, halkan suttogtak. Az elején olyan volt, mint egy tömött terem, ahol mindenki túl halkan beszélget ahhoz, hogy értsem, amit mondanak... aztán egyre nyomasztóbb lett, kezdtem azt hinni, az emberek rólam, vagy hozzám beszélnek, hogy rossz, félelmetes dolgokat mondanak, bántani akarnak engem... egyre hangosabban suttogtak, és bár a szemem még mindig csukva volt, láttam, hogy meg se mozdulnak, mégis egyre közelebb érnek hozzám...aztán felébredtem.
Szavak
Egy hatalmas, végtelen terem.
Hófehér falak.
Nem maradt semmi sem velem
Csak a szavak, a szavak, a szavak.
Félek.
Hová lettek a fények?
Mi történik most velem,
Mi ez a hófehér terem?
Felébredni nem merek.
A szemem le van hunyva.
Körülöttem emberek,
Arcukon fekete csuklya.
Félek.
Ezek az emberek engem néznek.
Csak suttognak halkan,
Ott, a végtelen, fehér falban.
Én fekszem a hátamon,
És hirtelen semmi más nem marad
Csak én a hófehér ágyamon
Meg a szavak, a szavak, a szavak.