Ennek a versnek szomorú története van. Főhősei egy félelmetes takarítónéni, és egy piros pöttyös, narancssárga lábú zöld plüsskrokodil, aki évek óta a termünkben lakik. A takarítónéni - hála az égnek - nem takarított nálunk egész évben. Emlékszem arra a napra, amikor először találkoztunk vele: vége volt az utolsó óránknak, szép kényelmesen pakolgattunk, amikor egyszer csak belépett az ajtón, és felettébb udvariatlanul felszólított minket, hogy azonnal hagyjuk el a termet. 

Amerre csak járt, sötétségbe borult a folyosó. Egy hatalmas, fekete zsákot cipelt magával mindenhova, és ebben a zsákban süllyesztette el szeretett tárgyainkat, amiket a nagy kapkodásban a teremben felejtettünk, miközben ő az ajtóban toporgott, hogy mikor tűnünk már el végre onnan. Ami egyszer a zsákjában végezte, azt soha, senki sem láthatta többé viszont. Sose fogom elfelejteni azt a pillantást, amit akkor vetett rám, amikor azt mertem mondani, hogy még lesz egy óra a termünkben... és azt a pillantást, mikor kiderült, hogy az az óra elmarad. 

És most, ennek az évnek az emlékére...

 

Zsákos néni nagyon éhes 

Kroki megy az iskolába,
Narancssárga mindkét lába,
És még az a kettő másik,
Amin iskolába mászik. 

Kroki bátor, kész mindenre,
Kész végtelen türelemre,
De hiába, bármilyen gyors,
Mikor összehozza a sors…

… Zsákos nénivel. 

Zsákos néni nagyon éhes,
De Krokinál van almás rétes!
Fájó szívvel előveszi,
S ellensége elé veti.

Zsákos néni - grr - vicsorog,
Majd a rétes felé robog.
Kroki büszkén húzza ki magát:
Most ő nyerte meg a csatát!

Ám a gonosz csak húst eszik,
Kroki fölé emelkedik,
De Kroki sosem hagyja magát,
Belevájja összes fogát… 

... Zsákos nénibe.

Egy krokodil! kiált Zsákos,
Ráadásul még ragályos
Bárányhimlőt is terjeszt!
S úgy megrettent,
Világgá ment

…Zsákos néni. 

A bejegyzés trackback címe:

https://catherinedenoir.blog.hu/api/trackback/id/tr694621935

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása