2015.12.27. 23:12
Marissa Meyer: Cinder
Mini-könyvklub 2.
december: szabadon választott sci-fi vagy disztópia
Miért épp a Cinder?
Mert vizsgaidőszak van, karácsony van, mindjárt vége a decembernek, a hónapnak, amelyben eddig egyetlen könyvet olvastam, az is száz oldal volt, képekkel. És mert a Végjáték nem lehet, mert már olvastam.
A molyos címkék alapján a Cinder sci-fi is, disztópia is, ráadásul megvettem nyáron akciósan, azóta viszont nem volt még alkalmam sort keríteni rá. Viszonylag hosszú (400+ oldal), de olyannak tűnt, amivel gyorsan lehet haladni; és tessék, egyetlen nap alatt a végére is értem.
Azok a fránya tükrök viszont midig csak a valóságot képesek mutatni.
A történetről:
A Cinder elsőre borzasztóan kaotikusnak tűnhet: egy jövőbeli, disztópikus világban járunk, a negyedik világháború utáni Új Pekingben, a főszereplőnk pedig egy kiborg lány, aki véletlenül összefut a herceggel (nemsokára császárral), miközben egy letumózis nevű betegség irtja az emberiséget, akiket nem mellesleg háború fenyeget a fura varázsképességekkel rendelkező holdlakók felől is. Ja, és persze mindez Hamupipőke történetébe ágyazva.
De maga a cselekmény legalább végtelenül egyszerű.
Azoknak ajánlom, akik csak egy könnyebb kikapcsolódásra vágynak, és nincsenek nagy igényeik, főleg nem ami egy komoly sci-fit vagy disztópiát illet, mert a Cinder sokkal inkább ifjúsági regény, mint bármi az előző kettő közül - annak viszont meglepően egyedi és szórakoztató.
Egy csomó mindenen elcsúszhatott volna a dolog – onnan kezdve, hogy a lépcsőn tipegve kivillantja a hercegnek a szexi fémcombját...
A történet 126 évvel a negyedik világháború után veszi kezdetét. Új Pekingben járunk, a Keleti Nemzetközösség fővárosában, ami a Föld mindössze hat országának az egyike. Cinder igazán belevaló kiborg csajszi, műszerészként dolgozik, ekkor találkozik az ifjú Kai herceggel, aki hozzá viszi meghibásodott androidját. Rengeteg mindent indít el ez az egy találkozás is; a fodrozódó eseményekhez pedig még hozzátesz, hogy Cinder egyetlen (emberi) barátja és egyben kisebbik húga, Peony elkapja a halálos betegséget - amibe épp ekkortájt hal bele Kai apja, a császár is, minek örömére a Hold gonosz királynője, Levana úgy dönt, a Földre látogat, hogy végre elérhesse gonosz céljait. Maga a történet szerintem borzasztóan kiszámítható, de azért nem lövöm le a legfontosabb fordulatok ;)
Nekem legjobban a világ felépítése tetszett; a sorozatok első részénél nagyon sokszor hiányolom a kellő mennyiségű háttérinformációt, itt viszont ez pont rendben volt: bőven eleget kaptunk, mégsem megemészthetetlenül sokat. Nem tudjuk, miért tört ki a negyedik világháború (meg persze a harmadik se), de azt tudjuk, hogy a rengeteg pusztítás után a Föld lakossága hat szövetséges nemzetbe tömörült, akik viszonylag egységesen próbálnak fellépni a holdlakók ellen (mondjuk látszólag sikertelenül, de az más kérdés). A holdlakókról sem tudunk sokat, nekem kicsit olyannak tűntek, akik azért gonoszak, „mert gonoszak”, mégis, ahogy a történet halad előre, egyre jobban megismerjük őket, a hátterüket és a világukat is. Cinder se tud túl sokat magáról, a könyv végére viszont már azt sem tudja, mit kezdjen a rengeteg új információval.
– Nem tudom. Az a helyzet, hogy nincsenek emlékeim az operáció előttről.
A férfi felvonta a szemöldökét, kék szeme magába szívta a szoba fényét.
– A kibernetikai operációra gondol?
– Nem, amikor nővé operáltattam magam.
A doktor arcáról lefagyott a mosoly.
– Csak vicceltem.
Ami a szereplőket illeti… Cinder nagyon vagány, életrevaló lány, pedig nemcsak mostohaanyja és nővére utálja, hanem kiborgsága miatt jóformán mindenki más is megveti és lenézi. Számomra elfogadhatatlannak tűnt, hogy a legtöbben embernek sem tekintik, és ennek megfelelően bánnak is vele, miközben pontosan ugyanúgy gondolkodik, ugyanolyan érzései vannak, mint bármelyik embernek… Aztán belegondoltam a többiek helyzetébe is: Cindernek nem simán egy pótlába meg egy pótkeze van; retinakijelzőjén híreket olvas és néz, szinte bármilyen infót azonnal össze tud gyűjteni, na meg például felismeri, ha valaki hazudik neki. Bár sajnos nem foglalkozik vele túl sokat, azért felvet pár érdekes kérdést is a könyv.
Kai megköszörülte a torkát, és kihúzta magát.
– Ó! Nos, akkor… talán… esetleg meggondolod magad a kedvemért? Hiszen mégiscsak én vagyok a… tudod.
– A herceg.
– Nem azért mondom, hogy felvágjak-tette hozzá gyorsan. – Ez csak szimpla tény.
Kai, a herceg (később császár) viszont tökéletes tucatszereplő - mondjuk abból a fajtából, akit ennek ellenére is muszáj kedvelni. Természetesen borzasztóan helyes, na meg kicsit esetlen még… na jó, ami azt illeti, nagyon is az. Szerintem tökéletesen alkalmatlan császárnak, és nagyon reméltem, hogy a könyv végére azért majd fejlődik egy kicsit… most azért tovább reménykedem, hátha majd a második részben fejlődik legalább egy picikét.
Ja, és persze a Cinderella. Ha nem is válna a történet majdnem minden lényeges fordulata teljesen egyértelművé már a legelső néhány fejezet alatt, akkor is ott a Hamupipőke-párhuzam, amit meg persze mindenki ismer, tehát mindenki tudja, mi fog történni. Nos, szerintem ez az, ami akár ki is maradhatott volna. Enélkül is bőven elég minden történt, még enélkül is majdnem túl nagy lett volna a káosz, hát még így.
Ennek ellenére azért érdekes könyv volt, én nem bántam meg, hogy elolvastam, és szerintem más se fogja, ha nincsenek túl nagy elvárásai :)
Értékelésem: 4/5
(De azért olvassátok el a Végjátékot is.)
Ajánlott bejegyzések:
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.