Néhány órával ezelőtt is hasonlóan sétáltam az utcán. Jobb láb a bal után és megint csak a bal előtt. Akkor szaladtunk. Jobb láb a bal előtt és a bal után, és hideg, észveszejtően hideg, és miért jutnak eszembe ilyen szavak, és a hidegtől és a szaladástól könnyezek, és nevetek, amikor megállunk, és szomorú vagyok, mert hiába szaladunk, a tűzijátékot mindig kitakarja valamelyik panelház. Újfent elcsodálkozom azon, hogy a tűzijátékot még mindig rövid ü-vel írnám. Néha látunk egy-egy apró fellőtt fényes izét, néha meg igazi, szép tűzijátékot, és szaladunk tovább, ki a panelek mögül és be újabb panelek mögé, és a szaladástól könnyezem, a könnyektől piszkos szemüvegemet pedig az egyetlen elérhető puhább felületbe, azaz a kesztyűmbe törlöm, amitől még piszkosabb lesz. Nincs időm vacakolni vele, mert már szaladunk is tovább, és amúgy is köd van, és a panelek között visszhangzanak a körben fellőtt tűzijátékok (ezt a szót akkor is mindig elgépelem), és megyünk tovább már fél órája az új évben, és előtte arról beszéltünk, hogy egy újabb évet elkezdeni nem is olyan nagy dolog, de akkor azt érzem, hogy igenis a világ egyik legfantasztikusabb eseménye.  

 Az út közepén sétálok. Nem csak úgy az úton rajta, hanem pontosan a közepén, és nagyon ügyelek rá, hogy az út közepe pontosan az út közepén legyen. 
 Percek óta sétálok, amikor hirtelen felbukkan a domb mögül egy autó. Gondolatban kiöltöm rá a nyelvemet, egy pillanatig még sétálok vele szemben - az út közepén -, és elképzelem, mi járhat a sofőr fejében. Aztán, ha már úgyis ott van, befordulok a következő sarkon. 
 Újra panelek. Próbálom hallgatni a csendet, de mivel az egész éjszakát a világ legszőrösebb macskája társaságában töltöttem, saját szaggatott légzésem kívül semmit nem tudok hallani. Mély levegőt veszek, de a zaj akkor sem szűnik meg - a szatyor a kezemben, ahogy térdemnek ütődve zörög. A sálam, ahogy kabátom nyakát súrolja, miközben oldalra fordítom a fejem. A csizmám, ahogy újra és újra finoman koppan az aszfalton. A szívem, ahogy egyre hangosabban ver a fülemben. Talán ideje lenne levegőt venni. 
Úgyhogy csak sétálok tovább. Jobb láb a bal előtt és jobb láb a bal után. 

Szólj hozzá!

Címkék: 2013

A bejegyzés trackback címe:

https://catherinedenoir.blog.hu/api/trackback/id/tr714992274

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása