covers_150747.jpg

Charlie St. Cloud ígéretes jövőjét az a kamaszkori csíny törte derékba, amiben meghalt az öccse. Évekkel később egy barátságos New England-i halászfaluban annak az ősi temetőnek a gondnoka, ahol a testvére, Sam nyugszik. Miután a balesetet követően a mentősöknek csodával határos módon sikerült Charlie-t újraéleszteniük, nem mindennapi képességre tett szert: látja Sam szellemét, beszélget vele, sőt még baseballoznak is. Ebbe a féltve őrzött, titkos világba csöppen bele az elbűvölő Tess Carroll, aki éppen világ körüli szólóvitorlázásra készül. A sors egy hatalmas viharba vezeti a lány hajóját, őt pedig Charlie életébe kormányozza. Csodálatos és különös kapcsolatuk az idővel való versenyfutáshoz, az élet és a halál, a múlt és a jövő, a megtartás és az elengedés közötti választáshoz, valamint ahhoz a felismeréshez vezet, hogy igenis történhetnek csodák, ha megnyitjuk a szívünket.

A mini-könyvklub 6 utolsó fordulójában, szabadon választott romantikus vagy chick-lit regényként olvastam Charlie St. Cloud életéről és haláláról.

covers_217308.jpgSzerettem volna most már elolvasni végre egyújabb mini-könyvklubos könyvet, hiszen utoljára a szeptemberiről írtam értékelést (olvastam decemberben is, csak az értékelés már nem fért bele az évbe.) Úgy tűnt viszont, nincs most nagy szerencsém ezekkel a könyvekkel: most vettem észre, hogy A lány a vonaton a valaha volt legkevesebbre csillagozott könyvem molyon, és sokáig úgy éreztem, ez még annál is rosszabb lesz. Ha nincs a mini-könyvklub, valószínűleg sosem veszem a kezembe, és azt sem értem igazán, hogy miért nem hagytam félbe már a huszadik oldalon.

Nagyon-nagyon idegenkedtem ettől a könyvtől, már a legelső oldalakon is volt benne valami rettenetesen ellenszenves – emiatt persze eleve sokkal negatívabban és kritikusabban álltam hozzá, ami, gondolom, csak még tovább rontott az egészen. Viszont örülök, hogy nem hagytam félbe, így azokat a szörnyűségeket, amiket a regénynek kb. az első harmadával kapcsolatban éreztem, kiegészíthetem legalább néhány kicsivel pozitívabb gondolattal is. Még mindig határozottan úgy gondolom, hogy nem tetszett, viszont a végén mégis meglepően kellemes érzésekkel tettem le a könyvet és nem, nem azért, mert végre sikerült elszenvednem magam a végéig :D.

A Kalapos Ember

rettenetes tetteinek, vérfagyasztó kalandjainak és hátborzongató életének iszonyatos története

Három részben elmeséli

a Kalapos Ember önnön ördögi személye

♦♦♦

9733204_orig.jpg

A mini-könyvklub 5 szeptemberi olvasmánya.  

covers_338177.jpg
Rachel ingázó, minden reggel felszáll ugyanarra a vonatra. Tudja, hogy minden alkalommal várakozni szoktak
 ugyanannál a fénysorompónál, ahonnan egy sor hátsó udvarra nyílik rálátás. Már-már kezdi úgy érezni, hogy ismeri az egyik ház lakóit. Jess és Jason, így nevezi őket. A pár élete tökéletesnek tűnik, és Rachel sóvárogva gondol a boldogságukra.

És aztán lát valami megdöbbentőt. Csak egyetlen pillanatig, ahogy a vonat tovahalad, de ennyi elég.

A pillanat mindent megváltoztat. Rachel immár részese az életüknek, melyet eddig csak messziről szemlélt.

Meglátják; sokkal több ő, mint egy lány a vonaton!

 

Gondolkoztam, hogy jelentkezzek-e egyáltalán ebben a fordulóban a könyvklubba, mert a megszavazott téma nem nagyon állhatna ennél távolabb tőlem (bár arra már nem emlékszem, hogy ennek ellenére vajon szavaztam-e rá), de aztán a három kiválasztott könyv végül szimpatikus volt, úgyhogy úgy gondoltam, miért is ne?

A lány a vonatont egyébként is szerettem volna elolvasni valamikor, hiszen nagyon gyorsan lett nagyon ismert, film is készül belőle - ráadásul még a villamoson is reklámozták, pedig milyen sűrűn reklámoznak a villamoson könyveket?

Pont emiatt a nagy hírnév miatt féltem is egy kicsit, hogy túl nagyok lesznek az elvárásaim, és emiatt végül csalódni fogok... de szerintem akkor is csalódtam volna, ha semmiféle elvárásaim nincsenek. Most olyanokat szeretnék írni, hogy pfhűűá meg ouggh meg brrrhhgg, mert jelenleg épp ennyi a véleményem a könyvről, meg az, hogy a mamám is azt mondta, hogy unalmas, és a nagymamák igenis mindent tudnak.

Mini-könyvklub 4, szabadon választott sci-fi vagy disztópia


Nem volt ötletem, úgyhogy egyszerűen csak rákerestem molyon a saját könyveim között a sci-fi, majd a disztópia címkékre, és egyszerűen azt választottam, amihez épp a legtöbb kedvet éreztem. A Scart még novemberben vettem, másodiknak egy másik könyv mellé, hogy ne kelljen postaköltséget fizetni (c-c-c).

A történet a jövőben játszódik, valamikor a negyedik évezred vége felé, és négy főbb szereplőt követünk: Scart, Artúrt, Lucyt és Dont, de fontos szerep jut még például Chesternek, a trónörökösnek, vagy épp a… Valaminek.


6494_b1.jpg

Scar ​​körül sok a titok.
Titok a vallása, mert kereszténynek született egy olyan világban, ahol a kalózok megnyúzzák, a császáriak pedig agyonlövik a hívőket. Titok, hogy szerelmes Artúrba. Titok az álma, amit követve navigátornak áll.

Artúr körül sok a halál.
Előbb azt hiszi, Scar meghalt, kétségbeesésében csatlakozik egy keresztény csempészhajóhoz, és az űrben bolyongva egyre mélyebben megismeri a sötétséget. Mikor úgy érzi, minden kegyetlenséget megtapasztalt, megtudja, hogy Scar nem halt meg. Hanem áruló lett.

Don körül nagy a csend.
A renegát mentál önkéntes száműzetéséből figyeli a világ eseményeit, ám az ijesztő dolgokról nem beszélhet senkinek. Hallgatása mögött más is lapul: egy titok, és egy régi, fájó szerelem emléke.

Lucy körül nagy a rend.
Don egykori társa majdnem hibátlan. A világegyetem egynyolcadának ura, aki a végső tökéletességet keresi, gyűlöli az érzelmeket és a vércseppek gömbjében lapuló π számot. Könyörtelenül kiiktatja mindazt, ami nem illik a társadalom rendjébe.

Ők négyen furcsa események sodrában találják magukat. Fogalmuk sincs, ki vagy mi mozgatja a szálakat.
Lehet, hogy pusztán játékszerek Isten és a Gonosz kezében?
Létezik egyáltalán szabad akarat?
A szerelem, melyet elpusztítottál magadban, pislákolhat-e még a másikban?
Egyvalaki sejti csupán, hogy ők négyen alkotják a tengelyt, melyen megfordul az emberiség sorsa.

süti beállítások módosítása