Próbáltatok már gondolatban kánont énekelni magatokkal?

A mini-könyvklub áprilisi olvasmánya egy szabadon választott fantasy. Sokat gondolkoztam, hogy mit válasszak: A szél neve az elsők között jutott eszembe, de elbizonytalanított a hossza, és hogy többektől hallottam, hogy unalmas, és nagyon lassan tudtak csak haladni vele. Micsoda emberek vannak! :D

 2048x1536-fit_illustration-roman-fantasy-nom-vent-patrick-rothfuss.jpg

Most viszont, hogy a végére értem, nagyon-nagyon örülök, hogy ezt választottam! Ha nem szerettem volna bele már a borítóba (és az illatába) is, akkor megtörtént volna az előszó első mondatainál… vagy inkább már a címénél (A háromszólamú csend). Hihetetlenül szépen megírt történet, egész végig azt éreztem, hogy a szavak milyen gyönyörűek, és ha másért nem, hát csak emiatt fogom végig olvasni. Ráadásul még érdekes is volt, izgalmas, szerethető, fordulatos - szóval teljesen elvarázsolt.

img-thing.jpgIsmét este volt. Csend honolt a Jelkő fogadóban, és ez a csend három szólamból épült fel.

 

A borítója keltette fel nagyon az érdeklődésem, a fülszöveg is tetszett, és még jókat is mondtak róla - ezért a tavalyi Könyvhéten hirtelen felindulásból megvettem. Azóta pedig csak várt szegényke a polcomon, és várt, és várt…
Úgyhogy amikor ezt szavaztuk meg a mini-könyvklubban, nagyon örültem és nagyon vártam, hogy olvassuk, de aztán a március jött és ment, és belekezdeni se volt időm. Pedig végül nagyon élveztem az olvasást!

 covers_296472.jpg

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.

Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!

 

süti beállítások módosítása