gyere

ülj le velem ott

a puha fűre szépen

míg sötét ez az éjjel…

és rám, kérlek mondd,

még mindig nem emlékszel?

megvárod a reggelt velem?

szép lesz, hidd el, pedig

a világ is majd szétesik.

de fényesség lesz és nagy meleg

ha itt maradsz még reggelig.

látod? ott, az a fény!

az még nem a nap

csak egy tükördarab:

benne az első falevél

lassan lángra kap.

ég az egész megye!

tetszik,  ugye,

messziről csodálni csak?

nézd, égnek már a hidak

és a kalapja ott a bácsinak!

hogyan égnek el a könyvek?

látod, hogyan ég a tenger?

a gyermek? a felnőtt? az ember?

s az ágyak alól mind a szörnyek

is elégnek végtelenszer.

most ne szólj kérlek,

most a csend kell nekem.

meg a tűz, szüntelen.

nézd hogy tűnik el végleg

a világ. s milyen csendesen.