Eltaposott egy meztelencsigát. A vékony strandpapucson keresztül is undorító volt, még valami furcsa, kidurranó hangot is hallani vélt. Látta maga előtt, ahogy papucsa talpa alatt - egy vékonyka gumirétegtől eltekintve a saját, meztelen talpa alatt - a csiga teste egyre inkább összenyomódik, majd amikor nem bírja tovább, egy helyen megreped, és a lyukon át messzire repül valami nyálkás izé, valami puha és meleg, valami, ami a csiga belsejéhez tartozik, és ami nagyon nem érzi jól magát a csiga aprócska, nyúlós testén kívül. Ha nagyon figyelt, még a meztelencsiga-belsőségek gyomorforgató szavát is érezte. Elgondolkozott, vajon ki, és miből készíti a meztelencsigát.

 Először félreugrott, a papucs talpát nézegette, ezerszer beletörölte a járda mellett növő fűbe, ami inkább csak egy adag szép zöld, gondosan nyírt gaz volt, de azért mégis jobban esett fűként gondolni rá. Gyepként. Pázsitként. Egy régi ismerőse azzal hencegett, hogy az ő pázsitján akár futball világbajnokságot is lehetne vívni. Így mondta, futball. Beletörölte a papucsot, beletörölte a csigamaradványokat, beletörölte az emlékét is szegény néhai csigának, és közben az jutott eszébe, hogy egyes meztelencsigáknak ötezer forint is lehet az eszmei értékük, és hogy mi van, ha ő pont egy ilyet taposott el. A szomszéd meg majd feljelenti.

 Tehát a csiga nem maradhat a járda közepén, mert az utcán bármikor elsétálhat egy meztelencsiga-szakértő, egy meztelencsiga-gyűjtő, egy meztelencsiga-mániákus, vagy akár egy emberré változott meztelencsiga, aki majd nem kicsit fog neheztelni az eltaposott meztelencsiga miatt.

 Besietett a házba, a szekrényből egy doboz csavar, egy csavarhúzókészlet, egy kalapács, elég sok ismeretlen rendeltetésű szerszám és egy üveg whisky mellől előhalászott egy zseblámpát, és visszament meztelencsiga-nézőbe.

 Volt még vagy hat meztelencsiga. Vagy hét. Az egyik a virágládáról mászott épp le, négy a járdán közelített, kettő már egész közel járt. Mind a halott felé tartottak. Különös.

 De aztán megvonta a vállát, és lesétált a Balatonhoz. Piócák jutottak eszébe, hogy vajon élnek-e a Balatonban, mindig utána akart nézni a Wikipédián, de sose jutott még eszébe, meg hogy a piócák egészen hasonlítanak a meztelencsigákra, mi van, ha távoli rokonok, vagy akármi.

 Sötét volt, így bárhol rejtőzhettek a piócák, meg a siklók, amik olyanok, mint az óriás meztelencsigák, úgyhogy kimászott a Balatonból, magára csavarta törülközőjét, felvette immár csigamentes papucsát, ami vizesen nevetséges, nyöszörgő hangokat adott ki, és visszasétált a házához.

 Óvatosan lépkedett végig a házhoz vezető járdán, de ahogy beért, csak újra felkapta a zseblámpát, és már indult is vissza.

 A halott meztelencsiga eltűnt. Hét másik társa még arrafelé kószált, egyikük sem sietett sehova, de a félig-összetaposott, kipréselődött, meggyalázott holttest sehol sem volt.

 Meztelencsiga-temetés, jutott eszébe, és meztelencsigákat képzelt, amint fekete tollalt rajzolt pálcikalábaikon állva, fekete tollalt rajzolt pálcikakezeikben kék tollal rajzolt ásót és lapátot tartanak, és sírt ásnak mélyen gyászolt rokonuknak, barátjuknak, ismerősüknek, vagy csak a meztelencsiga-populáció egy idegen, de mindenképpen nagyra becsült és oszlopos, most már jobb helyekre távozott tagjának. Aztán arra gondolt, hogy a meztelencsigák kannibálok, és hogy ez pfuj, minden korábbinál undorítóbb. 

gyere

ülj le velem ott

a puha fűre szépen

míg sötét ez az éjjel…

és rám, kérlek mondd,

még mindig nem emlékszel?

megvárod a reggelt velem?

szép lesz, hidd el, pedig

a világ is majd szétesik.

de fényesség lesz és nagy meleg

ha itt maradsz még reggelig.

látod? ott, az a fény!

az még nem a nap

csak egy tükördarab:

benne az első falevél

lassan lángra kap.

ég az egész megye!

tetszik,  ugye,

messziről csodálni csak?

nézd, égnek már a hidak

és a kalapja ott a bácsinak!

hogyan égnek el a könyvek?

látod, hogyan ég a tenger?

a gyermek? a felnőtt? az ember?

s az ágyak alól mind a szörnyek

is elégnek végtelenszer.

most ne szólj kérlek,

most a csend kell nekem.

meg a tűz, szüntelen.

nézd hogy tűnik el végleg

a világ. s milyen csendesen. 

Azt álmodtam, hogy kicipeltem a hordozható tévémet a hévmegállóba, mert valamiért csak ott tudtam megnézni azt a fura, régi és francia és fekete-fehér filmet, amit meg akartam nézni. Ott ültem a korlát alatt egy elhagyott téglán, és néztem a kicsi, hordozható tévémet. Aztán felszálltam egy hévre, és elmentem Tökölig. Elképesztően szomorú voltam közben.  

Ott terhesnek álcázom magam. Biztos ott voltatok ti is, mert nagyon sok ember volt ott, és mindenki terhesnek álcázta magát. Aztán betévedtünk egy kórházba, ahol azt hitték, hogy szülni akarunk. Ott feküdtem egy ágyon, és egy kedvesen gügyögő ápolónő egy nedves kendőt nyomott az arcomba, és azt állította, ez egy ősi módszer, ettől azonnal menni fog minden. Menekültünk a kórházból, menekültünk, mert valaki üldözött minket, akart tőlünk valamit. Berohantunk egy lakásba, biztosítottuk a tulajdonost, hogy gyönyörűek az új bútorai, aztán elbújtunk a fürdőszobában. Megvártuk, amíg elmegy az üldözőnk, aztán hazamentünk.

 Egy isten voltam. Ültem egy vonaton, és fekete rongyokat akasztottam az ablakba, hogy a másik isten, aki odakint röpködött a fekete sárkányán és rám vadászott, ne láthasson meg. Lekuporodtam a földre, és fekete ruhák alá bújtam, mert az ablakot nem tudtam eltakarni.

 Végül egy múzeumban találkoztunk, ahol ő előadást tartott és embernek álcázta magát. Felismertük és legyőztük. Nem volt nehéz, hiszen ostoba egy isten volt - könyveket és naptárakat árult, és pont ez volt az, ami lebuktatta őt. Ilyen hibát egyetlen ember sem vét soha: egyetlen ember sem hiszi, hogy egy évben tizenkét hónap van. 

mi lesz velünk

ha mind meghalunk

és mi lesz veletek

ha már  nem vagyunk

egy kis urnának

sötétjébe zárva

vagy a hideg és kemény

föld mélyébe ásva

várjuk majd

fehér lován

a szőke és daliás

sírrablót talán

hogy kiássa végre

porladó csontjaink

vagy csak feltúrja kissé

elhagyott dombjaink

s vigyorgó koponyánk

gonoszan kacag majd

mikor látjuk pusztulni

végleg az emberi fajt.