Salazar Slytherin, korának egyik leghatalmasabb mágusa, a híres legilimentor, aki tisztavérű családfáját egészen az időszámításunk előtti negyedik századig vezette vissza, egy kocsmában üldögélt. 

Egy mugli kocsmában.

Nem először került a kezembe, kicsit több, mint két évvel ezelőtt már volt szerencsénk egymáshoz… és egyike volt azoknak a könyveknek, amelyeket valaha is a legjobban utáltam :D

Akkor két csillagot kapott tőlem molyon, ami pusztán az író kitartásának járt, amiért egyáltalán beleölt ennyi energiát és megírta. Leginkább az maradt meg belőle, hogy Jorg egy beteg, pszichopata állat, és nekem E/1-ben kell olvasnom, ahogy végiggyilkolássza a fél világot. Nem lettünk akkor túl jó barátok.

Ennek ellenére, ahogy jelentek meg a folytatásai, és láttam elég sok pozitív visszajelzést róla, egyre többször fordult meg a fejemben, hogy talán mégis lehet benne valami, hogy talán kéne adni még egy esélyt a következő részeknek… úgyhogy örültem, amikor a mini-könyvklubban ez lett a januári olvasmány :)

Óvakodj a Tövisek Hercegétől…

Kilencévesen végignézte, ahogy anyját és öccsét meggyilkolják. Tizenhárom évesen már egy vérszomjas rablóbanda vezére.

Tizenöt évesen király akar lenni…

Elérkezett az idő, hogy Honorous Jorg Ancrath herceg visszatérjen a várba, amelynek egykor hátat fordított, és elvegye, ami jog szerint őt illeti. Mióta egy tüskebokor tövisein vergődve végig kellett néznie, ahogy Renar gróf emberei lemészárolják anyját és kistestvérét, Jorgot pusztán a harag vezérli. Élet és halál számára csak játszma – és nincs vesztenivalója.

Ám atyja várában ármány leselkedik rá. Ármány és fekete mágia. Bármennyire megingathatatlan is az akaratereje, legyőzheti-e egyetlen fiatalember az elképzelhetetlen hatalommal bíró ellenséget?

Mini-könyvklub 2.
december: szabadon választott sci-fi vagy disztópia

Miért épp a Cinder?

Mert vizsgaidőszak van, karácsony van, mindjárt vége a decembernek, a hónapnak, amelyben eddig egyetlen könyvet olvastam, az is száz oldal volt, képekkel. És mert a Végjáték nem lehet, mert már olvastam.

A molyos címkék alapján a Cinder sci-fi is, disztópia is, ráadásul megvettem nyáron akciósan, azóta viszont nem volt még alkalmam sort keríteni rá. Viszonylag hosszú (400+ oldal), de olyannak tűnt, amivel gyorsan lehet haladni; és tessék, egyetlen nap alatt a végére is értem.

A történetről:

A Cinder elsőre borzasztóan kaotikusnak tűnhet: egy jövőbeli, disztópikus világban járunk, a negyedik világháború utáni Új Pekingben, a főszereplőnk pedig egy kiborg lány, aki véletlenül összefut a herceggel (nemsokára császárral), miközben egy letumózis nevű betegség irtja az emberiséget, akiket nem mellesleg háború fenyeget a fura varázsképességekkel rendelkező holdlakók felől is. Ja, és persze mindez Hamupipőke történetébe ágyazva.
De maga a cselekmény legalább végtelenül egyszerű.

A történet röviden: Horror a posztapokaliptikus Moszkva metróhálózatában. 

2033.

Az egész világ romokban hever.

Az emberiség majdnem teljesen elpusztult.

Moszkva szellemvárossá változott, megmérgezte a radioaktív sugárzás, és szörnyek népesítik be. A kevés életben maradt ember a moszkvai metróban bújik meg – a Föld legnagyobb atombombabiztos óvóhelyén. A metró állomásai most városállamok, az alagutakban sötétség honol, és borzalom fészkel.

Artyomnak az egész metróhálózaton át kell jutnia, hogy megmentse a szörnyű veszedelemtől az állomását, sőt talán az egész emberiséget.

 A történet röviden: Mark Watney a Marson ragad, és megpróbálja túlélni.

 Hat nappal ezelőtt Mark Watney az elsők között érkezett a Marsra. Most úgy fest, hogy ő lesz az első ember, aki ott is hal meg.

Miután csaknem végez vele egy porvihar, ami evakuációra kényszeríti az őt halottnak gondoló társait, Mark teljesen egyedül a Marson ragad. Még arra is képtelen, hogy üzenetet küldjön a Földre, és tudassa a világgal, hogy életben van – de még ha üzenhetne is, a készletei elfogynának, mielőtt egy mentőakció a segítségére siethetne.

Bár valószínűleg úgysem lesz ideje éhen halni. Sokkal valószínűbb, hogy még azelőtt vesztét okozzák a sérült berendezések, a könyörtelen környezet vagy egyszerűen csak a jó öreg „emberi tényező”.

De Mark nem hajlandó feladni. Találékonyságát, mérnöki képességeit, és az élethez való hajthatatlan, makacs ragaszkodását latba vetve, rendíthetetlenül állja a sarat a látszólag leküzdhetetlen akadályok sorozatával szemben. Vajon elegendőnek bizonyul-e leleményessége a lehetetlen véghezviteléhez?

A bejegyzés a mini-könyvklub kapcsán készül. Az első könyves témám, úgyhogy nagyon izgulok :D

 Mindkét kezemmel a sisakomhoz szorítottam az anyagot, miközben a ruha újjára a térdemmel fejtettem ki nyomást.
120 másodpercig csináltam ezt. Biztos ami biztos.
És a jelek szerint bevált. A tapasz erősnek tűnt, a gyanta kőkemény volt. Ugyanakkor a sisakhoz ragasztottam a kezemet.
Ne röhögj.