Hogy miért?

Elsőként valószínűleg a borító tetszett meg, már régóta kívánságlistás is volt miatta a könyv. Aztán a Delta Vision csodálatos könyvheti nyereményjátékán sikerült megszereznem, és most, a mini-könyvklub 4 júniusi olvasmányaként végre sor is került rá.

A fülszöveg:

Mi jöhet egy világháború után?

Természetesen egy újabb világháború – állítja őfelsége, Tien Naga-Hai Huang-Ti, mert a történelem szerint az emberiség rendre elfelejti az atombombázás borzalmait, és mindig jön egy újabb Utolsó Háború.

Az ifjú császárnak, aki negyedik az Új Császárok sorában a Kínai Birodalom élén, rögtön a koronázása után leküzdhetetlennek látszó kihívásokkal kell szembenéznie: a kívülről fenyegető Ausztrál Föderáció mellett minden pillanatban számolnia kell a Birodalmon belüli riválisaival is.

Ticca Min sokáig azt hitte, hogy a jövője semmiben sem fog különbözni a kockanegyedek többi lakójának életétől. Jobb, ha az álmait még magának sem meri bevallani, csak elfogadja az egyetlen lehetséges utat.

Egyetlen pillanat, egyetlen döntés elég, hogy minden megváltozzon körülötte… és ami kezdetben csak izgalmas kalandnak tűnik, az idővel olyan események elindítója lesz, amellyel a Birodalom és a világ békéje is veszélybe kerül, az uralkodó és alattvalói sorsa pedig elválaszthatatlanul összefonódik.

 Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy utolsó kínai császár.

A sok jó értékelés és hát a szép borító :D miatt elég nagy reményeim voltak, viszont amikor elkezdtem olvasni, az első pár fejezet egyáltalán nem fogott meg. Annyi volt a mindenféle kontextus nélküli infó az első oldalakon, hogy szegény kis fejlődéslélektan tételeken haldokló agyam (vizsgaidőszak) egyszerűen nem tudta feldolgozni őket, kétszer-háromszor is újra kellett olvasnom néhány bekezdést, hogy összeálljon valami értelmessé.

 Az első pár fejezetben a császár tűnt a legérdekesebbnek, Ticca ekkor még szimpatikus se volt igazán, és nem is nagyon voltam kíváncsi az ő fejezeteire. Aztán viszont elkezdtek dolgok történni, és legközelebb nagyjából háromszáz oldal múlva unatkoztam újra talán úgy egy oldalnyit.

Őfelsége, a császár (az Új Császárok sorában a negyedik) pedig visszavonult a lakosztályába, és azon gondolkodott, hogy tényleg jó lenne sokáig élni. Hetekig, vagy akár hónapokig is. Vagy mondjuk akár még fél évig is, ábrándozott, hisz az emberi elme könnyen elkalandozik a vágyak mentén.
Persze látta, hogy ez azért nem lesz könnyű.

Nagyon tetszett a történet, folyamatosan lekötött és mindig kíváncsi voltam, hogy hogyan folytatódik - és persze a fejezetek is mindig az izgalmaz részeknél értek véget, egész végig fenntartva a feszültséget és a várakozást. Nem volt kifejezetten vicces-hangosan nevetős, de nagyon szórakoztató, megmosolyogtató volt (üdítő kikapcsolódás egy-egy tétel között :D).

 Hamar megkedveltem az összes szereplőt. Ticca, még ha értelmesen beszélni egy helyes srác előtt például nem mindig tudott, de hamar nagyon vagány, bátor és kitartó főhőssé vált. Remekül voltak megalkotva a karakterek, teljesen élőnek és hitelesnek éreztem azokat is, akikről alig tudtunk meg valamit. Nekem a császár volt a kedvencem, tetszett, ahogy hozzáállt az uralkodáshoz, de folyamatosan meg tudott lepni valamivel. Az a beszélgetés közte és Jin-Jin között a végén… csak megdöbbentem újra és újra o.O

Amit hiányoltam egy kicsit:

• A kínai kultúra kaphatott volna kicsivel nagyobb szerepet, ha már ott játszódik, és ha már kíváncsi voltam rá.
• Megtudhattunk volna egy kicsivel többet a múltról, és arról, hogy hogyan is néz ki a történet idejében a világ - mindig nagyon érdekes volt egy-egy utalás más országokra például, de kíváncsi lettem volna a háborúkra és a következményeikre is, hogy pontosan hogyan jutottak el idáig.
• És lehetett volna a végén még sok-sok oldal, mert egyszerűen megszoktam addigra az olvasást, és nagyon szívesen folytattam volna még. Szép lezárást kapott, de azért érdekelne, hogy pontosan hogyan fog zajlani Ticcáék vagy a császár élete a jövőben.

Ó, és a teaautomaták nagyon menők voltak *.*

– Lin, mi lesz, ha nem sikerül?
– Meghalunk mágnesvasút-balesetben. Nem szép halál, de legalább gyors.
– Nem így gondoltam, hanem ha véletlenül túléljük.
– Kizárt. Ha rajta leszünk, amikor kisiklik, akkor nem éljük túl. Emiatt ne idegeskedj, Ticca.

Értékelésem: 4,5 / 5

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.